Spanyol EB, első felvonás

A hely szuper

Lement az EB első fele, pihenő nap van, és végre tudunk írni az eddig átélt dolgokról. Hogy miért csak most? Röviden azért, mert ez itt egy edzőtábor: minden nap repülünk, esőnek nyoma sincs, és igazán nem spórolnak a feladatokkal: az első 5 task eddig több mint 510 km volt, köztük egy 141 km-es távval, és még volt a próbanap is.

Minden nap reggel 10 körül indulunk otthonról és este 10-11 körül érünk haza. Ilyenkor este már nincs nyitva bolt sem, ezért a bevásárlást is külön logisztika valahogy megoldani, ugyanis fent lakunk egy romantikus haciendán egy olívákkal borított domboldalban és a kocsiban sem hagyhatjuk a kaját 32 fokon.

Az “olívákkal borított” egyébként nem hozza át azt ami itt van: ameddig a szem ellát végtelen olíva erdők vannak errefelé: ebben lakunk, ezek fölött repülünk és még szendvicsre is az ajándékba kapott olíva olajat használjuk. Egyébként Andalúzia a világ olívaolaj termelésének közel 40%-át adja, és azon belül is pont Jaén városát mondják a “World Capital of Olive Oil”-nak - mi csak startcilinderként ismerjük :-)

Az olívák egyébként megérnek egy külön bekezdést, a próbanap még a hivatalos briefing előtt repültünk és sokan kicsit be voltunk parázva a leszállók teljes hiányától. Aztán este a briefingen elmondták, hogy az olívákra le lehet szállni, sőt még a helyes behelyezkedés technikáját is: a fasor felett kell repülni az utolsó másodpercig, és csak aztán lekanyarodni két fa közé. Ez azért van, mert ha jön egy befújás akkor pont lelök a fasorról és jó helyre kerülsz, míg ha a fák között jönnél akkor pont egy fára fújna rá.

Ez a starthely alatti rész, csak egy vészleszálló van, a hegy felénél, ahonnan egyébként van visszaszállítás és restart is.

Ezzel együtt vannak fiatal olívások relatív kisebb fákkal és nagy hellyel köztük, valamint régi, még nem négyzetrácsra ültetett erdők, hatalmas fákkal és kb. semmi hellyel köztük. A haciendánk is egy ilyenben van, ha megnézitek a képeket azért itt nincs hova leszállni.

A szervezés szuper

A tavalyi Francia VB után hihetetlen kellemes csalódás, hogy egy pici, szerény közösség mennyivel sokkal jobban odateszi magát és milyen hihetetlen profi szervezést hoz, mint a Franciák, akik 1 millió EUR-ból megcsinálták a világ legdrágább VB-jét - épp csak minden rossz volt.

Egy kis árnyékos bár van a starthelyen, itt megy a briefing. Van profi mérleg, víz, kaja, ami ha elfogy azonnal csinálnak, valamint kulturált a WC is.

Briefing a starthelyen

A starthelyet egyébként hihetetlen munkával befüvesítették a versenyre - azt tippeljük az itteni időjárás alatt ez kb. 2 hét alatt fog kiszáradni a verseny után ugyanarra a száraz poros valamire, ami itt mindent betakar. De le a kalappal hogy így megcsinálták!

A franciákkal kontrasztban van még, hogy ott volt, hogy 7 km-re a HQ-tól 2 órát vártunk a visszaszállításra, úgy hogy mindenki kisétált az aszfalt út mellé, míg itt bárhol, de tényleg bárhol leszállhatsz, mire összepakolsz ott vannak érted.

Egyik nap pl. ide szálltam le, a legközelebbi településtől több órás sétára. Még nem pakoltam össze, már itt volt a busz. Itt megyünk a következő pilótához.

Petra, a cseh csapatkapitány mesélte egyébként, hogy egy 4x4-es busszal hozták ki, mert keresztezni kellett egy kisebb folyót amin nem volt híd.

A HQ egyébként a faluközpontban van, a falu közösségi házában, ahol lehet hűsölni, van egy terem ernyő trimmelésre, meg minden, ami kell. Nulla pénzből csináltak valamit, ami sokkal jobb lett, mint amihez a franciák felépítettek egy egész sátorfalut.

A csapat

Aki követte az eddigi eredményeimet az láthatta hogy valami nem OK, de az egyik ok, ami miatt nem vagyok magam alatt az a szuper hely mellett a magyar csapat. Komolyan, egy ilyen edzőtáborban lehet rájönni, hogy mennyire sokat számít kikkel vagyunk összezárva, és nagyon örülök hogy azzal a csapattal jöttem akikkel most itt vagyunk.

Itt a bemutatkozó videónk a megnyitó ünnepségről (még tele voltam optimizmussal, azt hittem jó az ernyőm).

Itt meg a csapat fotónk.

Tényleg egymásra vagyunk utalva, a hegyoldalban lakva, este 11-es érkezéssel, igazán nem egyszerű megoldani hogy mindenki tudjon mit enni minden este, mindig van akinek épp nincs semmi kajája. Ahelyett hogy ebből probléma lenne, valahogy mindenki annyi kaját kap hogy már nem tudja megenni. Ebben egyébként hatalmas szerepe van Andinak, Ricsi barátnőjének, aki velünk jött és esténként életmentő szerepet vállal abban hogy ránk főz! Tényleg, Andi nélkül valószínű teljesen más lenne a hangulat, annyira jó hogy jött!

Az ernyő nem repül

Annyira rossz volt az első három task, annyira megjártam érzelmileg a legmélyebb gödröt, hogy ha nem baj inkább nem mennék részletekbe nagyon. A rövid változat az, hogy az ernyőm így néz ki, és minden gyorsítóra csuk + lefűződik. Mindezt úgy hogy tuti szuper trimmet kaptam egy hónappal a verseny előtt Turi Gábortól, tehát biztos nem azzal van a gond.

Igazából amíg nem szóltak többen, hogy gáz van, addig azt hittem én nem tudok nyitva tartani egy Enzo-t, de ezután kezdett csak leesni, hogy lehet nem velem van a baj.

Sokat beszéltem Luccal meg Honorinnal, tényleg nagyon segítőkészek voltak, kaptam is tőlük szerszámot pálcika vágáshoz, és Luc ragaszkodott hozzá hogy megmutassa hogy kell helyesen levágni a pálcikákat. Azt mondta, hogy 5 mm-t vágjak le mindegyikből, ellentétben sok pilótával akik azt mondták hogy jóval többet kéne.

Honorin személyes vágószerszáma. Nekik a rendszeres pálcikázás ugyanolyan fontos mint a trimmelés.

Meg azt is mondta, hogy neki 2 perc egy pálcika és van belőle 100 darab. Akkor még mosolyogtam, hogy hát, ha neki 2 perc, akkor az nekem nem annyi lesz. A vége az lett hogy hajnali 4-ig csináltam az ernyőm, bepörögve hogy most akkor másnap végre lesz egy jó ernyőm, és alig aludtam, azalatt is 3x felébredtem.

Az ernyő másnap még rosszabb lett. A törés elvileg kevésbé mély, de valamiért így már 1/3-ad gyorsítónál is csukott az ernyő. Elindultam a taskon, kaptam a csukásokat, mindegyik lefűződéses természetesen, míg nem feladtam a gyorsítózást és ilyen max. 1/4-ed gyorsítóval nekiálltam a 114 km-es tasknak. Photonok húztak el mellettem, nem tudtam tartani velük a tempót, tényleg kiábrándító volt. Ez az egész megfűszerezve azzal hogy nem aludtam, végiggondoltam hogy eladom a verseny cuccom, veszek egy Phonont, nem való nekem az Enzo. Valahogy kijutok az első leszállóig is leszállok.

Az egész task alatt néztem a feladat százalékot, százalékról százalékra, hogy hol tartok. 18% körül volt, hogy elértem az előző napi leszállót. Elindultam leszállni, de jött egy keselyű és valahogy annyira megható volt vele együtt tekerni, hogy jött valami élet szeretet és azt gondoltam, akkor inkább megpróbálom végigrepülni, csak azért is.

22%, 300 méteren megyek át az olíva földeken, a többiek már nem is látszódnak a térképen, annyira előttem járnak, 2500 méteren, én meg be vagyok ragadva 1300-ra. Itt találkoztam egy keselyű bollyal, akik megmutatták hol az a termik ami áttöri az inverziót és végre én is feljutottam 2500-ra. Innen sikerült utolérnem az utolsó bolyt, és ismét tudtam együtt repülni másokkal. Nem volt egyszerű, mert minden termikből nekem kellett elindulni elsőnek, aztán várni hogy a Photonok elhúzzanak mellettem. Ilyen max. 1/4-ed gyorsítóval mentem végig, de aznap kaptam már vagy 50 lefűződést - többet mint az előző szezon összes repülésében - így inkább maradtam ennél.

Sikerült beérni, leszálltam, még fotót is kaptam :-) Többiek megvártak, ott hagyták az első buszt csak miattam, igazán kedves csapatom van!

Hazafelé aztán a buszon körvonalazódott hogy nincs mese, ezt az ernyőt itt nem fogom tudni megjavítani, kell vennem vagy bérelnem valamit. Szerencsére kaptam 2 ajánlatot is, kiderült egyikkel közös ismerősünk Thomas Milko barátom, így már bizalmi alapon megkaptam kipróbálni egy régi Enzo-t. Másnap azzal repültem, nem volt egy csukásom sem, hiába mentem full gyorsítón elég sokat, írtam is neki, hogy megveszem.

A 4. taskunk volt a 141 km-es. Eleinte gyenge idővel, később egyre jobb termikekkel, akár 3500-as max magassággal. Ábel mesésen repült az elején, aztán sajnos kikoppant, én rosszul startoltam, de szép lassan utolértem egyre több pilótát. Végül egy ponton megérkezett hátulról Honorin, kitekertünk együtt, amiben az a hihetetlen hogy 1000 méter alatt nem tekert le se engem, se az 5 fős bolyunkat. Ez egyébként csak úgy lehet hogy az ő ernyője nagyon a sebességre van optimalizálva, és rosszul teker, mert ő egyébként mindig leteker mindenkit pár kör alatt.

2800-on elindult, na gondoltam egyet, életem egyetlen lehetősége, megyek vele, megnézem hogy is repül. Sokat nem tanultam mondjuk, tök egyenesen ment jóval gyorsabban mint az én max. sebességem, miközben én süllyedtem be egyre jobban. 2-es termikeken simán keresztül ment, nem állt meg tekerni, míg nem kb. 300-al a föld fölött visszaváltott és elkezdett keresni. Én addigra sajnos úgy besüllyedtem hogy már nem találtam meg alatta a termiket. Érdekesség egyébként hogy Ricsi jött mellettem, és ő tudta vele tartani a lépést mind sebességben, mind siklásban, ki is tekertek együtt. Nemhiába, Ricsinek szuper cucca van, és a 2 méret különbség hoz annyit hogy tudjon Honorinnal repülni. Be is ért, nagyon szép helyen, ahogy Peti és Árpi is!

Tegnap, az 5. taskunk aztán teljesen szürreális volt, 32 fok a starthelyen, 35 a völgyben. Bejött az afrikai homok és a szomszéd dombot alig lehetett látni, termikek meg mint a cirrus alatt. Start előtt és után sem tudtam magasra emelkedni, 30-32 fokban repültünk, beülőben lévő szendvicsben megolvadt egyébként a sajt, olyan meleg volt.

Elindulok Petivel, és ő is úgy lehagy a használtan vett Enzójával, amire igazán nem mondhatjuk hogy Honorin ernyője, hogy arra gondolok, hogy most tényleg fogok akkor venni 1100 EUR-ért egy 3. Enzót, amiről tudom előre hogy lassú és nem is siklik jól? Beérünk egy 0.4-es termikbe, kb. 500 méteren, de olyan meleg van, annyira nincs türelmem meg lelkesedésem most ilyenekben megállni, hogy inkább tovább megyek, úgyis lesz valami. Ami általában itt be is jön, de nem ilyen vastag afrikai por alatt.

Leszállót keresve 150-en találok valamit, kitekerem 1500-ig, de annyira elsodor a szél hogy esélyem sincs onnan megcsinálni a feladatot. Próbálok még egy darabig szembe szélben repülni, sodródok még egyet 150-en, majd leszállok egy víztároló szélén - az egyetlen olíva fa mentes helyen több km-es körzetben.

Ott azóta csináltak egy víztározót. Ha rákattintasz látod hogy minden kis pötty egy olíva fa.

Szomorú vagyok, 35 fokban pakolok az olíva fa árnyékában, minden tiszta por, de szerencsére még mielőtt összepakolnék már ott a busz, keresztül jöttek az olíváson és azonnal kérdezték hogy kérek-e egy behűtött vizet. Imádom az itteni szervezőket.

Ábel és Peti behozza az utolsó helyről az első 50-be, szuperül repültek, végigcsinálták pedig majdnem mindenki kikoppant. Hazafelé felveszünk még pár pilótát a különböző olívások szélén, majd megyünk haza, boldog vagyok, jön a pihenő nap!

Folyt köv.

Ha szeretnéd emailben megkapni az újabb posztokat, itt feliratkozhatsz.